Vannak azok a helyzetek, amikor az embernek be kell látnia, hogy a cím vagy mindent, vagy még annál is többet mond el. Ez most történetesen egy ilyen helyzet. Az éppen aktuális címben egy olyan mondatot találtok, amely bár több nyelvtani terület tüzetes átvizsgálása után is botrányosnak mondható, STÁBunk mégis minden további megrökönyödés nélkül szórja magából. Mi így lázadunk a rendszer ellen - tudniillik, hogy nem magyarul beszélünk. Egyébként pedig azok a szélsőséges érzelmek, amelyek feltörésük után ilyen mondatokban nyernek értelmet, a Gödör legmélyén szabadulnak fel. Amely akár teljesen nyilvánvalónak is nevezhető, hiszen a hely atmoszférája bőven biztosít annyi nyugalmat, hogy kiengejük azokat a gondolatokat, amelyek a szívünket nyomják. Meg mondjuk ittunk előtte sört...

A cél az volt, hogy a címben legalább három olyan szóösszetétel szerepeljen, amelyben lehetőség adódik a gondolatjel használatára. Amely ezúttal egyébként kötőjelként funkcionál. Az apropó pedig az, hogy egy újabb kerek napforduló megünnepléséhez értünk el. Az én tüzes menyecském a minap egy nagy harci hurrát eresztett szélnek a csipogásra ítéltetett felületen (is), mondván ennyi és ennyi nap van hátra a már eddig is túl sokat emlegetett Voltig. Megnéztem és tényleg! Mivel sajnos STÁBunk lemaradt a közös ünnep mámoráról, ezért utólag pótolnánk egy másik legalább annyira kerek napfordulót. Mégpedig a kilencvenkilencet. Ma ugyanis ennyi van még hátra a Voltig, ahol valószínűsíthetően idén is Shirazokkal és Zenitekkel pusztítjuk magunkat a kis köreinkben minden bizonnyal legendává érett Poncihter-negyedben.

Valószínűleg bizonytalan területre merészkedek, amikor azt a szót kezdem el használni a mi kis mókus-őrsünkkel kapcsolatban, hogy "stáb", mégis igyekezni fogok, hogy a bizonytalanságtól való félelmeimet röpke pillanatok alatt ledobjam magamról és boldogan tekintsek a jövőbe. Szóval STÁBunk ezúttal olyan vidéken kalandozott, amely állítólag az ipari és minden egyéb nemű fejlődés messze elfeledett zónáiban található, vagyis a korábban Petőfi Sanyi által is lelkesen megénekelt Alföldön. (Egyébiránt szemfüles olvasóinknak egyéb fórumok segítségével már elcsipcsipegtük, hogy mire is számíthatnak). Ha ipari és más hasonló természetű forradalom nem is, erdők attól még találhatók itt szép számmal, így aztán belevetettük magunkat az egyikbe. Itt futottunk bele az egykor minden bizonnyal szebb napokat látott Wenckheim-kastélyba. A szebb napok alatt gondoljunk például arra, hogy esetleg volt teteje, vagy valami hasonló nyalánkság...

Lehet egyébként ellenezni azt, hogy egyik harcostársunk visszatérését az nagy alkoholok mezejére megünnepeljük, de teljesen fölösleges. Próbálkozni sem érdemes vele. Egyik és talán legfőbb szempont ugyebár az, hogy már megünnepeltük, tehát megakadályozni vajmi lehetetlen. Kies harcmezőkről megtérő meglett betyárról van szó, aki újra kezébe kapta a magyar ember egyik legbiztosabb fegyverét: a pálinkával csurig töltött felespoharat. A másik legbiztosabb fegyver egyébként a kolbász, amely igazából jogarként csillog oldalunkon, míg hagymából font koronánkat igazítjuk. Kiderülhetett már, hogy a pálinkáspohár minden bizonnyal az országalma funkcióját hivatott betölteni. Voltak ott lányok, meg fiúk, meg képzeletbeli barátok. A megunhatatlan és utánozhatatlan Könyvtár Klub-beli arcok asszisztáltak mindehhez. Egézszségetekre!

Hébe-hóba elkap bennünket a lendület, s ilyenkor veszünk egy nagy levegőt és kiszállünk a világból. Az ehhez hasonló alkalmak idején különböző csodákkal szembesül az ember. Például azzal, hogy megfoghatatlan micsodák fogják drága fajtársait, beterelik őket egy nagy üvegkalitkába, ott csináltatnak velük mindenféle dolgokat, amelyeknek ők nem feltétlneül örülnek, ám cserébe ezek a fajtársak lemehetnek a nagy üvegkalitka aljába, ahol aztán egy mesterséges, gumiból készült, sétálást szimuláló eszközön (futópad) utánozhatják a futást. Egy helyben, s közben bámulhatnak kifelé a szabadba. Például ránk. Mi meg röhögünk rajtuk... Hol van Ethan Hawke és Uma Thurman?

Márpedig a címet olvasva bátran ki merem jelenteni, hogy rossz az, aki rosszra gondol. Nem gatyákról, hanem atyákról van szó a legújabb bejegyzésben, amely ezúttal (is) szigorúan próbál frissnek hatni - legalább annyiban, hogy téli témáról van szó. Nagy testvérünk hasábjain már hírt adhattam az életem későbbi folyását nagyban meghatározó és mindenféleképpen a sziklaszilárd-szerű megkeményedés útjára terelő élményéről. Történt vala, hogy Tordason randiztam a helyi politikai elittel, miután egy bokorba kapaszkodva sikerült kimásznom egy hóval borított árokból. Annyira megrémültem az Isten (helyrajzi szempontok szerint: Budapest) háta mögötti kalandtól, hogy a szorgos községatyák késő esti tanácskozása közben a maroktelefonom markolászása jelenthetett csak némi megnyugvást az egyébként kihalt községháza előcsarnokában, halljában, esetleg kevésbé teátrálisan: előszoba-konyhájában. Figyelem: a titkos fölvétel készülte idején is igyekezett titkos maradni, így föltétlen HANGOSÍTSÁTOK FEL a hangszórókat, ha hallani szeretnétek bármit is. Lééccive'!

Ne tessék meglepődni olvasván a hülye címet. Egyáltalán nem öncélú polgárpukkasztásról van itt szó, hanem csupán a magyar rögvalóság egyes tényezőiről. Ilyen például az, amikor néhány parasztember fog néhány malacot vidéken, fölviszi azokat az nagy székes fővárosunkba, ahol aztán köréjük rajzanak a városlakók és nagyokat csodálkoznak rajtuk. Mármint a malacokon. Mert, hogy azok szőrösek voltak. A kicsik is és a nagyok is. A kicsik egyébként fölöttébb cukorkák, ennivalók, incifincik voltak. De tényleg! Amolyan szőrös plüssmalacok. Szóval ezeket lehetett vakargatni a Városligetben néhány hete a Mangalicafesztiválon. Őrület, nem?

A magyar nótákban igazából az a jó, hogy nem kell túl nagy erőfeszítés ahhoz, hogy egy példány megszülessen belőlük. Mivel hangsúlyozottan magyar nótáról van szó, ezért mindenféleképpen szükséges inni előtte, kell hozzá társaság, meg két-három szólamú dallamszerű képződmény, ami bármilyen nehéz körülmények között is gond nélkül fel tud gurgulázni a torokból. Ezen kívül nem árt megemlíteni a kislányt sem, mint olyant (ezt a kifejezést egyébiránt sűrűn kell ismételgetni) - elengedhetetlen kellék egy jó magyar nótából. Nyilván a hely sem mindegy, kellőképpen tűzbe kell hoznia az embert. Egy ilyen remek kultúrpalota található az ELTE-BTK árnyékában. Ez az általunk igen nagyrabecsült Könyvtár Klub. Ahol egyébként éppen világzenei koncert volt. Azt hiszem...

Egész egyszerűen képtelenség elszakadni az időjárás analógiájától.; vagy a különféle frontok ennyire izgalmasak, vagy az én egész természetem ily' sekélyes. De hát mégis mit tegyek, amikor odakint már legalább húsz centiméternyi hó esett?! Sőt! Holnapra már lehet, hogy ki sem jutunk a lakásból, itt pusztulunk mind...! Akár még az is könnyen előfordulhat, hogy ez az utolsó bejegyzés! Akkor pedig ugyan mi mást is ajánlhatnék, mint egy remek nyári fölvételt, amely oly nyájasan melengeti az egyszerű halandó szívét, mint a szerelmes asszonyok által főzött dugig mazsolázott forralt bor. Apropó, bor! Nem telhet el úgy magyar ember élete, hogy legalább egyszer jól be ne ba... igyon az egyik legkellemesebb borvidéken. Igyekeztünk mi is eleget tenni ennek a föltételnek...

Így, hogy jön a hétvége, valami olyasmivel szeretnénk kedveskedni nektek, ami csak úgy dúskál az akcióban. Van itt kérem minden: tömegjelenet, helikopáter, kondenzcsík, nő, napsütés, energiaital, matrózcsíkos kulturális fővárosbeli fenegyerek, cuppanós ajkak, Országház. És természetesen függőleges fordító manőver... Csak győzzétek követni! Brutális!

Mostanság hívta fel a menyecském a figyelmemet arra, hogy már csak kerek 162 napot kell várni a Volt fesztiválra. Akárhogy is nézzük, szerintem még a testvérek is meg tudnának egyezni benne, hát ez az idő biz' pillanatok alatt úgy tovaillan, hogy nem győzünk nagyokat csücsöríteni a levegőbe, ajakbiggyesztve támasztani a nádfedeles falu egyik kiemelkedő ingatlanját. Egyébként pedig jogos az észrevétel, hogy furcsán boldog pár lehet az, ahol már télen a nyárra készülnek, nem? Szürke hétköznapok, alkoholizmus, családon belüli erőszak, verekedések, veszekedések - ez jut nekünk osztályrészül. No, meg a Volt, ahol tavaly is voltunk. Nyalka huszárok és tüzes menyecskék képében hódítottuk meg a Lővereket. Biz'!

Komoly tanácskozás előzte meg a jelenlegi bejegyzést. Felmerült ugyebár a kérdés, hogy vajon mennyire ildomos beengedi a nyilvánosságot a privát szférába. Elvégre egy gyanútlan, s pláne kívülálló olyan dolgokat találna gondolni rólunk, amelyekbe még ő maga is belepirul, hát még mi. Példának okáért a vacsorakészítési szokásaink válthatnának ki olyan ingerenciát, amelynek végén olyan következtetést találna levonni a T. Látogató, hogy egy vidéki kisegítő waldorf iskola üde pillanatképei zúdulnak rá. És tényleg... ráadásul ez egy olyan hely, ahol löttyedt virslivel és szottyadt tojással szokás etetni az elzártakat...

Most mit tagadjuk? Hiányzik a nyár, na! Odakint nyálas, hideg idő van, magas a szállópor koncentrációja a levegőben, nem járnak a buszok, néha a vonatok sem, hát persze, hogy az ember úton-útfélen elmerül a nosztalgia szennyes habjaiba. Miközben a félhomályos szobában azt hallgatom, ahogy a meleg szomszédaink veszekednek el-elrévedezek, milyen jó is volt a Clark Ádám tér fölött ücsörögni a dög melegben, így készülődni a Szigetre. Pálinkával, sörrel és persze némi félelemmel - hogy a rendőrök előbb-utóbb lezavarnak... Támogatónk a kájzer. Hát hogyne!

Az ember néha képes akár saját magát is beskatulyázni olyannyira, hogy minden további nélkül elhiszi azt, hogy egyedül csak őt és csakis a közvetlen környezetében érheti olyan inzultus, amely több évre meghatározhatja személyiségének fejlődését.Ilyen például az, ha megbasszák megbüntetik a buszon. Bizony. Mert, hogy az ellenőr-féle emberek nem csak Budapesten élnek, s nem csak a fővárosban ugranak elő bármelyik bokorból, a legváratlanabb időpontokban, így hozva zavarba a gyanútlan áldozatot, hanem Sopronban is! Mi épp egy ilyen akció kellős közepébe csöppentünk. Izgalmunkban azt sem tudtuk, hol vagyunk. Sopronban? Vagy Pécsett? Vagy Sopronban?

Bár mostanában úgy tűnik, hogy a különféle sztrájkokkal és tömegközlekedési abszurdumokkal együtt a tavasz is megérkezik, azért ennyire ne bízzuk el magunkat. Bőven tombol még a tél, így aztán bőven indokolt az is, hogy nyári videókat mutogassunk. Napszemüveg, szánsájn, hepinesz, hetedik kerület, Troli söröző és akció. Dzsek Bauer (Bójer) nyomdokain lépkedünk a kies utcákon, feladatunk is van meg minden. Szóval csakis és kizárólag erős idegzetűeknek. Hiszen, ahogy látszik, a végén még a kameránkat is tönkrevágják!

Előreláthatólag soha véget nem érő sorozatunk első remek darabja ez itten. Mivel tél van és irtóztatóan, sőt gusztustalanul hideg, ezért egy kellemes nyári portékával kedveskednék tinéktek. A fölvétel időpontja a verőfényes július, helyszíne pediglen a napsütötte Kóny. Sajnos nem vagyunk benne teljesen biztosak, hogy hol is van pontosan ez a település, az viszont már egészen bizonyos, hogy keresztül szalad rajta a vasút, no és az is, hogy valahol félúton kell lennie Budapest és a Volt fesztivál között.